Kérjük, tipp beküldése esetén minden esetben egyeztessetek velünk annak tartalmáról!
Kategória: Hírek Megjelent: 2013. máj. 23. csütörtök, 20:52 Írta: Teteci
A mai bemutató néhány új információt is tartogatott számunkra:
Monte Vistához hasonlóan itt is lesz egy olyan közösségi terület, amely nem része sem a Standard, sem a Gold verziónak. Neve Dukes of Bow Renn Faire venue (a magyar név nem ismert). Ezt SimPointért lehet majd megvásárolni 2013. május 30. napjától.
Amennyiben rendelkezel a fenti közösségi területtel és Sárkányvölggyel is, kapsz egy negyedik sárkányt ajándékba, egy fekete páncélos sárkányt.
Mind a négy sárkány hatással van Simed valamely jártasságára. Zöld sárkány a kertészkedésre, a lila a karizmára, a vörös az atlétikára és a fekete pedig a logikára.
Dukes of Bow Renn Faire venue közösségi területen íjászkodhat Simed, illetve hegedülni is tud majd. A közösségi területtel kapható tárgyak listája még nem áll rendelkezésre.
A játék a boltokban 2013. augusztus 6. napjától vásárolható meg.
A következő bemutató 2013. június 18. napján 19 órakor lesz. Témája: Sims 3 Island Paradise - vízivilág. Továbbá újabb Sims 4-es fejlesztőt mutatnak be. (Ma SimsGuruRyan-ről tudhattunk meg néhány dolgot)
Utolsó frissítés: 2013. máj. 23. csütörtök, 20:53
Találatok: 15
Kategória: Hírek Megjelent: 2013. máj. 23. csütörtök, 18:44 Írta: Teteci
Ma 19 órakor kezdődik a legújabb bemutató, amelynek témája Sárkányvölgy, illetve már a Sims 4 fejlesztőcsapatának néhány tagjával is megismerkedünk.
Utolsó frissítés: 2013. máj. 23. csütörtök, 18:44
Találatok: 12
Kategória: Hírek Megjelent: 2013. máj. 23. csütörtök, 12:43 Írta: Mazsola
A Sims 2-es fal- és padlómintázatokhoz két kollekció került fel Túró Ruditól.
SC kollekció padlólap 11 db
SF pasztel falfestés 22 db
Utolsó frissítés: 2013. máj. 23. csütörtök, 12:43
Találatok: 13
Kategória: Hírek Megjelent: 2013. máj. 22. szerda, 17:16 Írta: Mazsola
A következő Sims 2-es tartalmak kerültek fel az oldalra:
Belvárosi luxushotel Damirától;
Férfi ünneplő kokárdával Bogi0408-tól;
Apró kő ív, Barna kő, Modern kő járda, Négyzetes csempe és Star padlómintázatok Túró Ruditól.
Utolsó frissítés: 2013. máj. 22. szerda, 17:16
Találatok: 15
Kategória: Hírek Megjelent: 2013. máj. 21. kedd, 20:29 Írta: Teteci
Ha a napfény és a boldogság valaha összeállnak, és választanak maguknak egy túláradóan lelkes háziállatot, akkor egész biztosan a bíbor sárkány mellett döntenek. Ez a kis jószág a szó legszorosabb értelmében sziporkákat és szivárványokat köpköd! Semmi sem vonzza úgy a simeket, mint e fantasztikus bulitárs lehengerlő aranyossága. Tegyél szert egy bíbor sárkányra, és simed máris szerzett egy hordozható „szárnysegédet”!.
- A bíbor sárkányok imádják a társaságot és a bulizást!
- Kérd meg a sárkányodat, hogy segítsen új barátokra lelni, vagy kerekítsen hét országra szóló mulatságot a házibulidból!
- Dobd fel egy kicsit valakinek a napját a rúnabűbájjal!
- Simed megkapja „A bíbor sárkány jele” hangulatmódosítót, amely csökkenti a szórakozási és társasági szükségletét.
- Beszélgess a sárkányoddal a jártasságaidról! Lehet, hogy szolgálni tud egy-két hasznos tanáccsal.
- A sárkányok egytől egyig remek cimborák. Etesd, nevezd el és szórakoztasd közös játékkal a sárkánybébidet! Vagy egyszerűen csak hordozd a válladon, hadd irigykedjenek a barátaid!
- A sárkányod elnevezésével megakadályozhatod, hogy a többi helybéli lecsapja őt a kezedről.
Sárkányvölgy megjelenésének ideje: 2013. május 30.
Utolsó frissítés: 2013. máj. 23. csütörtök, 20:54
Találatok: 26
Kategória: Hírek Megjelent: 2013. máj. 21. kedd, 17:28 Írta: Mazsola
Keddi epizódok: Szerelem: A világ romjain: Csalódások és vallomások; Soha ne add fel!: Múltbéli események II. - A baleset.
Utolsó frissítés: 2013. máj. 21. kedd, 17:28
Találatok: 11
Impresszum | Jogi nyilatkozat | Szerkesztők | Elérhetőségeink | Reklámozz minket | Hírarchívum
© 2007-2013 My Sims Minden jog fenntartva.
Ez az oldal a Net-Store Online csoport tagja.
Az oldal 2007.03.16-án indult. Látogatottsági rekord: 7089 látogató/nap.